Cégadatok ::::.

service description:

Alu és PVC nyílászárók gyártása és szerelése.


Ahogy számos magánvállalat, a Noval doo is végigjárta azt a rögös utat, amely során önálló iparos műhelyből, jól felszerelt termelővé vált.

1996-ban kezdte meg munkáját, mint alumínium bútorokat gyártó iparos műhely. A termelés növekedése, valamint a piaci feltételek lehetővé tették, hogy szervezeti formánkat megváltoztassuk és növeljük, úgy a termelés terén, mint az egyre növekvő igények terén. Így 2004-ben kft-vé alakulunk át.

Ma a Noval Kft tizenkét munkást foglalkoztat beleértve a többi szükséges szezonális munkaerőt.

A korszerű termelési vonal mellett felszereltünk egy új gyártósort "URBAN" gépekkel, amely a PVC nyílászárók és üvgek megmunkálásával foglalkozik.

Termelésünk elsősorban a belföldi piacra irányul, a termelés jelentéktelen része évekkel ezelőtt a montenegrói piacra készült.

A szabadkai posta épülete, Nikolas, Manager Belgrád, Raiffeisen bank, Hypo-Alpe-Adria bank, ProCredit bank, Erste bank csak néhányak azok közül akik minket választottak.

Ezen kívül az elmúlt négy évben vállalatunk számos magánlakást és üzleti helyiséget felszerelt termékeivel. Az aláírt szerződések pedig biztosítják vállalatunk számára a további működést.

További elérhetőségek:

  • Proizvodnja
    Ulica 420 Br 18
    Tel.: 063/577-601, 
  • Proizvodnja
    Ulica 420 Br 18
    Tel.: 063/7715-406, 

az ön képei:

al rolók
alu ablak
alu és pvc ajto
aluminium ajtó ablak
aluminium asztalosipar gyártása és összerakása
aluminium bútorkiegészítők
aluminium garázs ajtó
Aluminum kerités
asztalos
asztalos PVC vasalatok
automata garázs ajtó
automatikus görgős ajtó
bilincsek görgős ajtóra
Épületasztalos
félig strukturális burkolat
garázsajtó
görgös ajtó
harmonika ajtó
izopán üveg
műanyag ablak
pvc ablakalatti deszkák
Cégadatok ::::.

service description:

ÉPƬŐIPARI VASALATOK HOMLOKZATI NYÍLÁSZÁRÓKHOZ

Első és egyedüli forgalmazói vagyunk a német SIEGENIA-AUBI cég termékeinek.
Kínálatunkban megtalálhatóak a következő termékek:
- asztalos áruhoz vasalatok
- homlokzati asztalos áruhoz vasalatok
- fa és alumínium konstrukciók
- ventuszok
- kilincsek és védők
- sarokvasak bejárati ajtókhoz
- cilinderek, beépíthető zárak
- vasalatok ablaküveghez
- különféle automaták

BEXON - ablak alatti kül- és beltéri deszkák, UV stabil, különböző méretekben

PARAFA - Portugáliából

Padlóburkolatok parafából, melyek különféle módon használhatóak, különféle dekorációban kaphatók:
- természetes fa réteggel ellátott
- többszínű parafa felületű
- falburkolatok
- rolnik
- akkusztikus parafák
- gyáripari parafa

Termoizolációra:
földszinten, egyenes tetőkön, szendvics falakra, hangizoláció, hang- és termoizoláció belső és külső falakon, hűtőkamrák hőizolációja.
Antivibrációs parafa

REOKORR - gyári padlózatok műviaszból, polieszter alapúak.

FLEXO MATIC - elasztikus gumi lapok

THORTEX - védő és reparúrára szolgáló anyagok

SPORTPÁLYÁKRA
- REOKORR SPORT SISTEM
- TRACTION

MEDITHERM - fal hűtő és fűtő rendszere
  • Falfűtési és falhűtési rendszerek forgalmazása
  • Parafa fal és padlóburkolók, szigetelők
  • Asztalos áruhoz vasalatok
  • Felületvédő és felújító anyagok bármilyen típusú felülethez

Cégbemutató:

az ön képei:

AMORIM
BEXON
FLEXOMATIC
MEDITHERM
PEDROSS
REOKORR
SIEGENIA AUBI
THORTEX
TRACTION

 bilincsek
ablak
ablak párkány
ablakpárkánylemez
aljzatok
asztalos vasalatok
automata ajtó
bilincsek görgős ajtóra
Bútorvasalatok
dísz szegőléc
egyenes (lapos) tetök gyártása
enterrijőr berendezése
épitészeti fémfoglalatok
Cégadatok ::::.

service description:

"Stolar servis BGD" - "Asztalos szerviz BGD" Belgrád területén és környékén vállal munkákat.

Szolgáltatásaink a következők:

* PVC és aluminium asztalostermékek javitása, karbantartása, valamint redőnyök javitása
* Alkatrészek javitása, cseréje
* Tömitőgumik cseréje
* Termoizolációs panellek és üvegek cseréje
* Emelőmechanizmusok cseréje
* PVC és aluminium redőnyök sérült lamelláinak cseréje
* Elektromotoros redőnyök javitása
* Interfon zárak javitása
* Garázsajtók javitása
* Ablakdeszkák, sarokprofilok beépitése
* Szúnyoghálók beszerelése

Megrendelésre a megadott cimre jövünk és gyorsan, precizen, pontosan elvégezzük a ránk bizott munkákat.

Cégünk garanciát vállal az elvégzett munkákra.

A következő városokban vállalunk munkát:

BEOGRAD, MLADENOVAC, KRAGUJEVAC, SMED. PALANKA

www.popravka-prozora.co.rs

További elérhetőségek:

  • preduzetnik gdin. Dejan Veljković
    Tel.: 064/234-8351, 
  • Tel.: 063/875-3314, 

az ön képei:

ablak
ablak
ablak és ajtó
ablak párkány
ablak szegés
ablakok javitása
ablakpárkánylemez
ablaküveg
ajtók ablakok javitása
ajtók ablakok javitása karbantartása
Cégadatok ::::.

service description:

Legyen Ön is nemcsak vevőnk, hanem barátunk is, találkozzon velünk szívesen, mint mindazok, akik már ismernek bennünket!

Gyártás és összeszerelés: www.pvcstolarijans.co.rs


Azokban az időben, amikor az energia drágul, ez döntő tényező annak racionális felhasználásában. Következésképpen a piac elárasztódik a különféle gyártók ajánlataitól. Mi a legjobb ár-érték arányt kínáljuk.

bővebben >>> PVC ajtók és ablakok


A Solomatik, vagyis külső velencei redőny, az ajtók és ablakok külső oldalára van felszerelve, így védi az ablakokat a hőtől és az UV sugárzástól. A lapocskák elforgatásával 0°–180°-kal a vízszintes tengely mentén, a nappali fény szükség szerint adagolható.
bővebben >>> Solomatik

A harmonikaajtó ideális, praktikus és olcsó megoldás.




bővebben >>> Harmonikaajtók


Az LG Mont zebrafüggönyei otthona melegéhez kiváló minőségű anyagokból és mintákból készülnek, amelyek kielégítik minden kívánságát.

bővebben >>> Zebrafüggönyök



Speciális szövetek, amelyek nem eresztik át a fényt. Külső redőnyök pótlására is használják, a szobahőmérséklet csökkentésére vagy a szoba teljes sötétítésére. Az ablakkeretre vagy magára az ablakra vannak felszerelve...

bővebben >>> Gördülő függönyök


Kiváló minőségű szerkezeti elemek "lélegző" vászonnal, akril teflonvédelemmel, védenek az UV sugárzástól, ami egyre fontosabbá válik. A modellek széles választéka valóra váltja az Ön kívánságait.

bővebben >>> Napellenzők


A szúnyoghálók az egyik leggyakoribb rovarok elleni védelem ablakokhoz és ajtókhoz piacon. Kínálatunkban megtalálhatók a "plise", az egyszerű szúnyoghálók, valamint a hengerelt szúnyoghálók ... különböző típusú ablakokhoz és ajtókhoz.
bővebben >>> Szúnyoghálók


Az elektromos hajtással és a távirányítóval ellátott gördülő garázskapuk jelentősen növelik az élet kényelmét, és a helyet maximálisan kihasználhatóvá teszik.

bővebben >>> Gördülő garázsajtók



Elkerülhetetlen részletévé váltak a házaknak és apartmanoknak, irodáknak, iskoláknak, óvodáknak, egészségügyi központoknak, kórházaknak stb. Funkcionálisak és nagyon praktikusak, széles színválasztékkal és egyszerű karbantartással.
bővebben >>> Szalagfüggönyök


A belső velencei redőny minimális befektetés nagy hatékonysággal, különösen nyáron. A színek széles választéka nagyon kellemessé teszi a tartózkodási helyet.


bővebben >>> Velencei redőnyök


Télen védik az ablakokat a kihűléstől, nyáron pedig a felmelegedéstől és az UV sugárzástól. Rendkívül hasznos és kifizetődő befektetés. Kézi vagy elektromos hajtással, széles színválasztékban. Átlátszó redőnyök - az ablaküveg védelmére, elegendő nappali fénnyel.
bővebben >>> Rolók

A teraszok bezárása többféle módon lehetséges. Az Önnel való konzultáció során ésszerű megoldást találunk igényeinek és követelményeit tiszteletben tartjuk.


bővebben >>> Teraszok bezárása


www.pvcstolarijans.co.rs


A "LG-MONT" műhely 1993-ban alakult. Létezésünk egész ideje alatt soha nem futottunk a nagy munkák után, az a reális feltételezés miatt, hogy szabály szerint a mennyiség a minőség rovására megy. Az a tény, hogy még mindig létezünk, úgy vélem, tevékenységünk lényegéről beszél. Betartani a határidőket, minőséget nyújtani, és minél rövidebb időn belül elhárítani a bajt függetlenül attól, hogy ki érte a felelős. Ebből kifolyólag Újvidék területén dolgozunk leginkább, de ha a körülmények úgy kívánják, akkor bővítjük munkaterületünket.

az ön képei:

aluminium ajtó ablak
aluminium asztalos műhely
árnyékolástechnika (roló redőny árnyékoló)
Asztalosmunka
áttetsző rolók
csukot terasz
csukott terasz Újvidék
elősátor
épitekzési asztalostermékek
Cégadatok ::::.
Ugrinovačka 171
Zimony, 11080
Szerbia
Tel.: 011/3777-700

service description:

Építőipari anyagok behozatala és képviselete
Cégadatok ::::.
Patrijarha Dimitrija 135
Rakovica, 11090
Szerbia
Tel.: 011 2560 863

service description:

--

company : A&T Badex
address : Patrijarha Dimitrija 135, Rakovica
city : Beograd
country : Srbija
telefon1 : 060 7270 111 - Bane
telefon2 :
fax : -
email : atbadex@gmail.com
web : www.atbadex.com
business : aluminijumska stolarija
keywords : pvc stolarija, aluminijumska stolarija, roletne prodaja, okapnice prodaja
description : Ideja vodilja osnivača firme A&T Badex je visoki standard, stručnost, tehnička inventivnost i organizovanost u oblasti kojom se bavimo, želja da naši proizvodi i usluge podignu kvalitet života u vašem stambenom, poslovnom i svakom drugom životnom prostoru. Postojimo od 2004. godine i naša osnovna delatnost je proizvodnja aluminijumske i pvc stolarije, uz kompletni prateći program - roletne, komarnici, ograde, grilje - žaluzine, aluminijumske okapnice, podprozorske daske, venecijaneri i trakaste zavese.
Cégadatok ::::.

Banatsko Novo Selo, 26314
Szerbia
Tel.: 013/616-062
Fax: 013/616-062

service description:

Cégadatok ::::.

service description:

az ön képei:

behárati és szobaajtók
biztonsági bejárati ajtó
biztonsági szoba ajtó
biztonsági zárak
digitális zárak
Épületasztalos
hidromasszázs zuhany
Cégadatok ::::.
Gospodar Jevremova 2
Beograd, 11000
Szerbia
Tel.: 011-29-103-68
Fax: 011-29-103-69

Márka:

  • Acm
  • Elero

service description:

ALu és PVC termékek gyártása. Különböző roló ajtók gyártása és forgalmazása.Fém, műanyag, aluminium ajtók és ezek automatizálása.

További elérhetőségek:

  • Tel/fax
Cégadatok ::::.
Kamenovački put bb
Petrovac (Mlava), 12300
Szerbia
Tel.: 012/334-740
Fax: 012-334-750

service description:

az ön képei:

ekszkluzív alu és pvc asztalatok
Cégadatok ::::.
Preradovićeva 9
Szabadka, 24000
Szerbia
Tel.: 024/672-093

További kategóriák:

service description:

További elérhetőségek:

  • Predstavništvo Trstenik
    Svetog Save bb
    Tel.: 037/715-270, 
Cégadatok ::::.
Nikole Pašića BB
Markovac, 11325
Szerbia
Tel.: 026/861-125
Fax: 026/861-125

service description:

További elérhetőségek:

  • Mobilni
    Tel.: 063/223-370, 
  • Tel/fax
    Tel.: 026/861-496, 
Cégadatok ::::.
Modriča Šamački put bb
Ada, 24430
Szerbia
Tel.: 387/53/811-370

service description:

Cégadatok ::::.
Bože Smiljanića 34 A
Požega, 31210
Szerbia
Tel.: 031/816-368

service description:

Facebook